Bálintffy Etelka: Üt az óra...

Üt az óra egyet... kettőt... Kandallómban hamvad a tűz... Künn a vihar szilaj szele őrületes játékot űz; Hófuvalmat hajt az útra, Majd rohanva, kacagva hoz Egy-egy hideg jégdarabot, S odaveri ablakomhoz. Mily félelmes, minő rémes Lehet most ott künn a pusztán, Midőn minden élő hang, mit Egy-egy farkas ordítoz tán, Mikor a hó egyformára Borít utat, halmot, völgyet, És a vihar vaskezével Megráz házat, erdőt, tölgyet. Kicsinyke ház tetejébe Néha gyorsan bekap a szél; Majd odafú ablakához, S rémületes dolgot beszél. Kicsinyke ház tűzhelyénél Hogyha ülsz most, édesanyám, És ha gyorsan perg a rokka, Gondolsz-e rám? gondolsz-e rám?

Réthy László: A gondviselés.

Mily szép a Föld! - mező ha zöldel S nyár derekán aranykalászt terem; A folyamakban hal tenyész s a háló Nem jő fel zsákmány nélkül sohsem. A nyáj s a csorda legelész s a csengő Elhallik messze, - idyll, hangulat; Az erdő szélen kürt szól s roskadó Szarvast űz egy vídám 1ovascsapat. A kertben méhkasok szép rendben állnak, Kis nyilásukon méhek nyüzsgenek, S ha édes mézzel megtelt már a kas, A méhtől elszedik - az emberek. Mert emberek vagyunk! - urak! - s a földtekén Azért van állat, növény, - gyöngy s arany, -lsten rendelte igy, a jó, a bölcs: - Hogy mienk legyen minden, ami van. S az oltárokról tömjén füstje száll Az Égbe, honnan minden jó ered; Hozsánna a nagy, szent, bölcs Gondozónak Ki minket embereket így szeret! De ám a mezők liliomait Is ő teremté s öltözteti fel! S a póknak is ő adta, hogyha éhes Hálójával a legyet fogja el. A vércsének, hogy gyors csapással A szegény fürjet fojtsa meg, Midőn a barázdákba’ futva Rovarra vadász kicsinyeinek. Ha erdő mélyén andalogsz s a lombok Között hallod a csalogány dalát: Nem látod-e sötéten elsuhanni A leselkedő fekete halált? Öldöklés mindenütt - Az élet Ily zordon, sivár terven épült! Egy Alkotó szerzette ezt a sok kínt? Nagy nevének - díszül, dicsőségül? Mi gyönyört lel ez alkotásban, Hogy teremtményi egymást falják? Hogy oda dobta a szegényt s a gyengét A zsarnoknak, - hogy azt uralják? Mi gyönyört lel az ádáz küzdelemben, Mely nemzet s nemzet közt dúl véresen, A világtörténet évezrein ...? -Mondjátok hittudósok meg nekem! Mondjátok meg, hogy mi értelme van A "fátumnak" mely vakon szórja szét: -Nem válogatva jóba’, rosszba’ - A pusztulás s a halál mételyét? A véletlennek mért van ily hatalma? A rendszerbe hogy illlik ez bele, Amelyet alkotott s vezérel Egy gondviselő atyai keze?... Nem, nem! Nem vagyok én hitetlen, De Zarathustra vallása igaz! Két Isten van: egy Jó és egy Gonosz! S amit látunk magunk körűl a földön, Mérhetlen sok száz emberöltőn. Örömet, kínt, diadalt és nyomort, Mit a forgó szerencse szele összehord: E két Istennek örök harca az!