Mióta ember van a földön.
A létezése okát kereste,
Istent látott a Tűzgolyóba nappal,
S holdfényben, csillagokban este.
S ha sok halat adott a tenger.
Vagy dögvész lepte barmait meg:
Azt képzelte szegény, hogy égben s földön
Harca folyik az isteneknek.
Jó és gonosz véres küzdelme!
Miből agya semmit sem ért meg...
- Érzi, hogy ember, aki vadat ejt le,
Mégis kicsi, nyomorgó féreg.
S terhét hurcolva roskadásig,
Lelke egy jobb létért esengett,
S megalkotá a tulvilág hitét, mely
Sebére hint gyógyitó cseppet.
S jött egy próféta, akinél jobb
Lelket nem látott a világ még,
S az emberszeretet hitét hirdetve
Feláldozta magát fajunkért.
Két ezredév mult el azóta,
S az emberiség ma se boldog,
A tudás törte fel a titok nyitját:
Önzés az Élet, s erőszak a Jog!
Testvériség! - csak hiú álom
Az "Én" a cél, a törvény, sarkpont,
Jó az, mi Nékem jó és gonosz minden,
Mi vágyam elé sorompót vont.
Legszebb nő az, ki Nékem legszebb,
S az Én hitem igaz s a legjobb,
S barátom az, ki a nagy ádáz harcban
Egy célra tör s Velem kezet fog.
A harc folyik és földtekénken
Minden rög egy gyengébbnek sírja,
S az erősebb válik ki diadallal,
Mert az győz - aki jobban bírja...
S igy lesz mindig s uj korszakokban
Uj jelszók váltják fel a régit,
Hitvallások lesznek majd mások, ujak,
Hirdetve koruk bölcseségit.
S a jövő ködképében látok
Egy nagy hajót fényben evezni,
Melyet a változó korok eszméi
Sem hagytak a hullámba veszni.
Egy hitvallás hajója az, mely
Egy igazságot visz magával,
Melyet, ha már nem hiszünk semmit, semmit:
- Minden lélek magáénak vall.
Igazság, mely mindig igaz volt,
Mit vall a sziv és tud az elme,
Egy igazság! - mely túl él minden kort s ez:
Az anyaszív örök szerelme!
S megy a hajó, folytatja útját,
S a hullámokat büszkén járja,
S az élet tengerén a szél zúg:
"Szent anyasziv! - Óh Ave Mária". |
