József Attila: Névnapi dícséret

Rózsás ajkaidon mámoros élet él, munkás két kezeden nyílik a friss tavasz, hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág! Hűs és drága zafír szemed. Nem dícsérhetem én termetedet sehogy. Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel - márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él. Benned vér dübörög, piros. Istentől ragadott bronzkoszorú hajad, arcod lent a pokol dús tüze érlelé, dombor kebled, ime, fénylik, akár a gyöngy. Krisztust vesztene el bokád! Te vagy Máriaként asszonyok asszonya! Nem méltó tereád senki se, jól tudom. Ám én azt akarom, hullva borulj elém, mondván: El ne veszíts! Szeress!

(1922. július 29./1934)

Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.

József Attila

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - szürke haja lebben az égen, kékítõt old az ég vizében.

(1934. október)

József Attila: A Dunánál

1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt - néztem a határt: egykedvü, örök eső módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult. A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém. Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők. 2 Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem. 3 Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd, ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős - az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.

(1936. június)

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét - aludj el szépen, kis Balázs. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, velealszik a zümmögés - aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, -s mig szendereg a robogás - álmában csönget egy picit - aludj el szépen, kis Balázs. Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás, máma már nem hasad tovább - aludj el szépen, kis Balázs. Szundít a lapda, meg a sip, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik - aludj el szépen, kis Balázs. A távolságot, mint üveg golyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed, - aludj el szépen, kis Balázs. Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. - Aludj el szépen, kis Balázs.

(1935. február 2.)