József Attila: Névnapi dícséret

Rózsás ajkaidon mámoros élet él, munkás két kezeden nyílik a friss tavasz, hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág! Hűs és drága zafír szemed. Nem dícsérhetem én termetedet sehogy. Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel - márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él. Benned vér dübörög, piros. Istentől ragadott bronzkoszorú hajad, arcod lent a pokol dús tüze érlelé, dombor kebled, ime, fénylik, akár a gyöngy. Krisztust vesztene el bokád! Te vagy Máriaként asszonyok asszonya! Nem méltó tereád senki se, jól tudom. Ám én azt akarom, hullva borulj elém, mondván: El ne veszíts! Szeress!

(1922. július 29./1934)