Réthy László: Az én pesti családom.

A muzeum mögött négy szeglet
Határol egy területet,
Amelyen folyik napi életem
S e kis világ ma már elég nekem.

Reggel, ha szobám elhagyom
Első a sarki "Balaton";
S ha elolvastam több lapot:
A hivatalba ballagok.

Utközben két koldusnő vár,
Mindketten rég ismernek már,
S ölükben kicsi gyerekök;
Tapsolnak mindig ha jövök.

Egyiknek ajka behasitva,
Gyöngy-fogacskáit csucsoritja,
S nekem szegény oly szépnek látszik,
Ha pufók képén öröm játszik.

Másik sarkon féllábu vén,
A kalapját nyújtja felém,
S a vak asszony kezét érintve,
Tudja, hogy én állok előtte.

S a muzeum-kertben a fákon,
Guggol a sok veréb az ágon:
Tűrve a szegény "bohém" sorsát,
S kapnak egy-két marékkal morzsát.

S így telnek lassan a napok:
Istenem, mily gazdag vagyok!
És boldog az egész napom,
Ha kenyerem megoszthatom.

(Budapest, 1910. április 8.)

Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök. Reményik Sándor

A kalap az a kreáció, amely sohasem megy ki a divatból: évről évre ugyanolyan nevetséges. Fred Allen

A méz tömény napsugár, sűrű cukor, kacagó szeretet. Böszörményi Gyula

A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet. Reginald Heber

Erdőt, hegyet, tengert, folyót, kék cinkét, csecsemőt, ha láttam, lelkem csak azt mondogatta: milyen szép az Isten! Zelk Zoltán