Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök. Reményik Sándor

A kalap az a kreáció, amely sohasem megy ki a divatból: évről évre ugyanolyan nevetséges. Fred Allen

A méz tömény napsugár, sűrű cukor, kacagó szeretet. Böszörményi Gyula

A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet. Reginald Heber

Erdőt, hegyet, tengert, folyót, kék cinkét, csecsemőt, ha láttam, lelkem csak azt mondogatta: milyen szép az Isten! Zelk Zoltán

Ungvár-Németi Tóth László: A sok barát

Szükség szerez, szükség csinál, Szükség tanít barátokat, `S szükség szerént kell a` barát, Asztal barát, és pénz - barát; Születetés-barát, `és fény - barát; Nemzet-barát, és honn-barát; Tudomány-barát, és hír-barát; Szégyen-barát, és kár-barát, `S a` mennyi szükségünk vagyon, Mind annyi féle a barát. -

Ungvár-Németi Tóth László: A` házat építő Socratesz

Köz a` baráti név; de ritka a barát. Midőn ama` nagy Socratesz, (kinek dicső, `S örök nevéért meg halálát is örömest Ki állanám) egy kis házat csináltatott, Kérdé valaki az ottan elmenők közül: Ugyan, - hogy építsz olly nagy ember, illy piczin Házat? Jaj! úgy mond Socratesz, aza bölcs öreg, Csak ez lehetne jó barátokkal teli.

Kis János: A barátság

Ti, legszebb órái lefolyt életemnek, Kik hű barátokat adtatok lelkemnek, Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek? Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek! Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat, Mellyek felderítik setét óráimat. Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat, Mellyek lelkesítik nemesb munkáimat. Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben! Te légy géniusom minden lépésemben. Emelj fel karoddal porba-esésemben, Ha te viszsz, részem lesz halhatlan érdemben.

Orczy Lőrinc: Szerelem és bor

Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság? Vagy hol találtatik a kedves múlatság? Nincs a cifra várban, nincs a nagyságoknál, Sok cselédű pompás főméltóságoknál. Ott nincs, hanem vagyon, hol kicsiny zörgéssel Élnek az emberek egy szeretett széppel. Mi kell ehhez egyéb, hanem egy jó barát, Ki víg kedvvel reám köszönje poharát. Hát ha hunyorított szemtől távol esvén Cicámat oldalom mellé leültetvén Mézes máli mustot tölt mázos kupában, Nemde boldog vagyok, mint császár Kínában; Esküszöm az égre, Babuskám, szeretlek. Esmérd meg szívemet, hív lészek, míg élek. Bár messék el Párkák életem fónalát, Adsza kacsót, íme, tartsuk a parolát, Nem akarom, éltem hosszúra terjedjen, Mit használ, hogy hajam ősszel keveredjen. Szerelem s jó barát nélkül az öregség, Unalmas, szomorú keseredett vénség; E kettő érdemli ugy-e az életet? Adjál, pajtás! adjál igaz feleletet.

Petőfi Sándor: Gyertyám homályosan lobog...

Gyertyám homályosan lobog... Magam vagyok... Sétálok föl s alá szobámban... Szájamban füstölő pipám van... Multam jelenési lengenek körűlem... Sétálok, sétálok, s szemlélem A füst árnyékát a falon, És a barátságról gondolkodom.
	(Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

Katona József: Barátomhoz

Róllad emlékezek reggeli első elmélkedésimben - róllad gyűlnek ezek estveli vég elcsendesedésimben! - - Te, kivel a Schillereket csodálván, a hét egeket befogni erőlködék. - Emlékezel-e te felőllem? ha néha szemeidbe tűn a szép Nap kelete: oh, ha nem, ébredj fel ez egy-két betűn! Nekem minden Napnyugot Zephire igy susogott: a Lélek nem változik.

Gyöngyössi János: Egy ifjú legény barátomnak v. m. uramnak köszöntésére

Ifju-legénységben mi haszon? de van a feleségben. Tégy feleségre, Mihály, szert; te magadra ne hálj. Célja ha csak vénség, be sovány az az ifju legénység! Szebb konc van s csupa háj egy feleségbe, Mihály! Nem tereh, boldogság az okos szép asszonyi fogság, Íly kalodába, Mihály, lábadat addsza, megállj!
	(Mihály napján, 1781.)

Palágyi Lajos: Költők és műértők

Poéta az van itt temérdek, Csak műértő kevés e honban. Volna csak sok műértő lélek, Kevés poéta volna nyomban.

Réthy László: Isten képe.

Hatodnapon teremte Isten embert, Mint Mózes első könyve mondja: Saját képére! s aztán megpihent, mert A nagy probléma meg volt oldva. Saját képére? - Különös, hiszen ha Végignézzük az emberfajokat, A fehértől a koromfeketéig Egymásmellett van minden változat. Az igazi melyik hát - amely joggal Hivatkozhatik Isten képire? - Olyan kérdés ez, melynek sohasem Juthatnak el a - végire. De ha a tételt megforditjuk: - Az ember alkotta meg Istenét! Megértjük, mért volt fehér Jahve És mért imád a néger feketét? Az Isteneszmének az ember Amilyen maga, olyan színt ád, Amilyen saját lelke, lénye: Hisz’ magáról veszi a mintát! Ha ember helyett a világon, Más állatfaj volna a vezető, Isten képét minden bizonnyal Úgy festenék, amilyen ő. Ha a madár volna e sorsban, Azt mondaná, ha a nap fölkel: A láthatáron égi Isten Arany páva alakban jő fel. Ha pók volna szellemfölényben: Órjás póknak képzelné Istent, Ki hálójával tartja össze Az Eget, Földet, a nagy Mindent! S ha szarvasmarha volna az, ki Megértené a Mindenséget: - Egetrázó múúú! ünnepelné Az aranyszarvú istenséget!

Zemplényi Árpád: Szonett a "karthágó" emlékkönyvéből

Szél Kél, Port Hord. Mord Fél Bort Kér. Por, Bor Jó, Mór Jól Ró. Megfejtés: Szomjas betyár bemegy a csárdába, Bort iszik ott Móricnál rovásra.

Ungvár-Németi Tóth László: A` béna

Berki szeret tánczolni; pedig minden ki kaczagja, Hogy roszszúl tánczol, `s nem tud ugrálni szegény. Én magam is nevetem; de nem azt, hogy nem tud ugrálni, Nem! hanem azt, hogy ugrik, bár csupa béna szegény. -

Édes Gergely: Bűztül üdült s füsttűl ürült tüzű szűzrül

Szűz! űzfűz fűlt bűz? - űzfűz füt, füstül ürült tűz? - Szűz bűztűi szűkülj, tűrj, sürü tűztül ürülj. Értelmesben Mely orcádon ki üt, nemde nem óh szép szűz! Üzfűz téged az a füst nélkül való tűz? - Szép szűz! kérlek, hogy tűrj, s hogy magad megbecsüld S a rút buja tűznek még bűzit is kerüld.

Édes Gergely: Szőr köntöst öltő bölcshöz

Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts: Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj. Úgy kurucúl bút futsz, úgy rút bún túl kurucúl jutsz; Ugy múl rút hurutunk, s burkusul uccu! futunk. Értelmesben Te ki bölcs vagy, ne vágyj pompás köntösökre Se felettébb való bolond örömökre. Se szomorú sorsod közt kétségbe ne ess Minden jót Istentől kérj, hogy boldog lehess. Úgy minden szívfojtó eseteken túl jutsz S ellenségeiden vitézül által futsz.

Édes Gergely: Oly sokszor nyomorgó okosról kit víg hír dícsír

Óh okos! óh nyomorogj; dolgodhoz fontos okon fogj, Jót gondolj; jót szólj; sok gonoszoktol oszolj Igy kiki, mint hív szív, mint tisztit is írni kinyílt mív, Dícsír s így víg hír nyílni, viritni kiír. Értelmesben Te a ki okos vagy, ámbár mint nyomorogj, De illő, munkádhoz hogy mindég bölcsen fogj. Soha ne zúgolódj, se gonoszt ne gondolj, Gonoszt ne szólj; sőt még színétől is oszolj. Minden hív szív így fog téged megdícsírni, S eltörölhetetlen betűkkel kiírni.

Kisfaludy Károly: A barátsághoz.

Egek legszebb szüleménye, Csak jobb lelkek érzeménye, Oh drága hiv barátság! Nálad nélkül gyászos éltünk, Soha nem teljes örömünk, Nem édes a boldogság. A sziv nehéz gyötrelmének, Búvának és sérelmének Föllegét elszéleszted! És az élet boldogságát, Már hervadozó virágát Gyámolitva éleszted. Minden nemes, magas, jó, szép Általad csak egészen ép, Mert az érzést neveled, És az élet fogházán tul A sors nehéz vaskarjábul A lelket fölemeled. Az ember minden érdemét, Neked köszöni kellemét, S mint a hajnal harmatja A száraz földet viritja, A lelket is ugy inditja A barátság malasztja. Ha ifjuban a szerelem, Ez ártatlan gerjedelem Legelőször lángot vet, Kétszer boldog, midőn látja: Vele érez hű barátja, S szerencséjén részt vehet. Lenyomva a sors kezétől, Megbántva az emberektől A jobb ember sanyarog; Átkozza bus születését, Kinos számkivettetését, Léte alatt csikorog. Könnye kenyerét áztatja, Villám éjjelét mutatja, Már-már bedől sirjába: De rátalál barátjára. Felejtkezik fájdalmára, Felvidul hiv karjába`. Boldog, kiben uralkodik, Kebelébe bezáródik E szent s tiszta indulat! Ballagjon ő a sors jobbján, Vagy szerencse kinzó balján, Végre talál nyugalmat. Az élet nagy örvényében, Ezerféle veszélyében A barátság maga áll, Mint a habzó tengerekben, Az orditó fergetegben Egy erős, magas kőszál. Örömének virágai, E szent frigynek szép napjai Soha el nem hervadnak, Rózsaláncza s kötelei Két szép szivnek bilincsei Soha el nem szakadnak. Sem az idő vasfogával, Mindent duló hatalmával Változást benn` nem tehet; Sem a hideg sir félelme, Rettenetes ijedelme Akadálya nem lehet. Boldog, a kit életében, E világ nagy tengerében Az örökös végezet - Hogy életét szerethesse, Rendült sorsát kedvelhesse - Egy rokon szivhez vezet.