Mióta ember van a földön. A létezése okát kereste, Istent látott a Tűzgolyóba nappal, S holdfényben, csillagokban este.
S ha sok halat adott a tenger. Vagy dögvész lepte barmait meg: Azt képzelte szegény, hogy égben s földön Harca folyik az isteneknek.
Jó és gonosz véres küzdelme! Miből agya semmit sem ért meg... - Érzi, hogy ember, aki vadat ejt le, Mégis kicsi, nyomorgó féreg.
S terhét hurcolva roskadásig, Lelke egy jobb létért esengett, S megalkotá a tulvilág hitét, mely Sebére hint gyógyitó cseppet.
S jött egy próféta, akinél jobb Lelket nem látott a világ még, S az emberszeretet hitét hirdetve Feláldozta magát fajunkért.
Két ezredév mult el azóta, S az emberiség ma se boldog, A tudás törte fel a titok nyitját: Önzés az Élet, s erőszak a Jog!
Testvériség! - csak hiú álom Az "Én" a cél, a törvény, sarkpont, Jó az, mi Nékem jó és gonosz minden, Mi vágyam elé sorompót vont.
Legszebb nő az, ki Nékem legszebb, S az Én hitem igaz s a legjobb, S barátom az, ki a nagy ádáz harcban Egy célra tör s Velem kezet fog.
A harc folyik és földtekénken Minden rög egy gyengébbnek sírja, S az erősebb válik ki diadallal, Mert az győz - aki jobban bírja...
S igy lesz mindig s uj korszakokban Uj jelszók váltják fel a régit, Hitvallások lesznek majd mások, ujak, Hirdetve koruk bölcseségit.
S a jövő ködképében látok Egy nagy hajót fényben evezni, Melyet a változó korok eszméi Sem hagytak a hullámba veszni.
Egy hitvallás hajója az, mely Egy igazságot visz magával, Melyet, ha már nem hiszünk semmit, semmit: - Minden lélek magáénak vall.
Igazság, mely mindig igaz volt, Mit vall a sziv és tud az elme, Egy igazság! - mely túl él minden kort s ez: Az anyaszív örök szerelme!
S megy a hajó, folytatja útját, S a hullámokat büszkén járja, S az élet tengerén a szél zúg: "Szent anyasziv! - Óh Ave Mária". |
0 komment:
Megjegyzés küldése