Jahve teremté a Világot, Egy szavával, mondván: Legyen! S a nap sütött s forgott a föld, és Völgyben fű nőtt s a fa a hegyen.
A hal eviczkélt a habokban, Nílusban krokodíl lakott, S az ember bicskájával egy jó Nagy bunkós botot faragott.
Hogy megküzdjön a mamuttal s más Vadakkal, - de történt az is, Hogy fejebúbján vágta Ábelt, Káin a gonosz, a hamis.
Éva anya is meghalt és más nő Nem lehetett semerre sem, S csodás! megszaporodott mégis Nő nélkül az emberi nem.
S bolond fejjel sok mindent gondolt A világról, mely az - övé, Azt hitte Isten van tán száz is, És meséit tovább szövé.
De Jahve nem tűrhette végre, Hogy nem tudják, hogy ő csak Egy, S zsidóknak nyilatkoztatá ki, E nagy titkot az égi kegy.
Zsidóktól görögök, latinok S más népek tanúlták meg azt, (A kis Földközi-tenger szélén) Hogy mi az üdv, mi az igaz?
Természetes, hogy a menyország, Rendelkezésre nekik áll, S akik nem egyistenhivők, hajh! Sorsuk a kárhozat, halál!
De hisz Isten még sok más népfajt Teremtett saját képire! S aztéket, pápuát ’s még száz mást Mért felejtett el ennyire?
Hogy e szegények, butaságban, S ős balbonában sinylenek, Pedig egy szavába kerűl csak: Hogy ők is üdvözüljenek!
Hja! ugy történt, hogy mikor Jahve: Sugalmazta a Bibliát, Csak nagysokára fedezték fel Amerikát s Ausztráliát. |
0 komment:
Megjegyzés küldése