Mért érzem én azt oly gyakran és egyre visszatérőn, mindig világosabban, hogy villamoskalauz is vagyok? Dülöngve a kocsi ingó talaján, bőrtáska nyakamban, állok. Amint pedig megsimítom homlokomat s a koplalástól kis arcomat, halavány emléke ég életemnek az ujjaim hegyén s emlékezem. Aztán mikor vágtat a kocsi, hadonászom, magasba kinyúlva, tépem kezeimmel őrjöngve a bőrszíjt, csöngetve indulást, újra megállót, és rossz fogaim közt szidom, ezt a komisz életet s a komisz gazdagokat. Úgy hogy már nem is ő, hanem én, a csontja, a teste, a vére, a lelke, egészen. Mért érzem én ezt? | ||
(1928) |
Kosztolányi Dezső: Kalauz
Címkék:
Kosztolányi Dezső,
önismeret,
versek
0 komment:
Megjegyzés küldése