Megláncoltál megint a karjaiddal, anyám, anyám. Reám raktad a gyöngeséged mázsás bilincseit. Most hordalak fájó lelkemben téged, amint te hordtál. Rád gondolok, kávédra, könnyeidre, özvegyi fődre. Veszekszem én veled és gondjaiddal, foggal-körömmel. Ha vidáman ballagnék egymagamban, mellettem lépkedsz. Első nő rég-elveszett édenemből, Éva leánya. Gyötörsz te is, áldott, s én mint gavallér, sírva szeretlek. | ||
(1928) |
0 komment:
Megjegyzés küldése