József Attila: Névnapi dícséret

Rózsás ajkaidon mámoros élet él, munkás két kezeden nyílik a friss tavasz, hajlós-szál derekad - nincs fakadóbb virág! Hűs és drága zafír szemed. Nem dícsérhetem én termetedet sehogy. Oly mű nincs sehol, ó, mely vele érne fel - márványkőben a vér: kő, nem igaz, nem él. Benned vér dübörög, piros. Istentől ragadott bronzkoszorú hajad, arcod lent a pokol dús tüze érlelé, dombor kebled, ime, fénylik, akár a gyöngy. Krisztust vesztene el bokád! Te vagy Máriaként asszonyok asszonya! Nem méltó tereád senki se, jól tudom. Ám én azt akarom, hullva borulj elém, mondván: El ne veszíts! Szeress!

(1922. július 29./1934)

Arany János: Domokos napra

Midőn szüleid és mind akik szeretünk Nyájas köszöntéssel tehozzád sietünk; Midőn kedvedért a - bár hiános - család Vígan ülte körül innepi asztalát: Kedves fiú, hát én mit adjak most neked? Egy édes csemegét: hizelgő éneket?... Nem! azt én nem adok, te sem várod, hiszem. Gaz, ki a Múzsáknak hamis tömjént viszen. Szégyen a lantra, mely költött érdem által Meggyaláztatni és gyalázni nem átall; Minél édesb, annál émelygősb csemege - Annál undoritóbb, minél szebb éneke. Zengjem érdemeid? oh, azok lehetnek: Állasz még küszöbén ifjú életednek; Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja. És tudod: az erő micsoda? - Akarat, Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat. Áldjad a jó Istent, ki megálda téged, Adván őreidül szerető szüléket, Adván eszközöket, elhárítni pályád -Annyi más futónak nehéz - akadályát. Áldjad Istent, hanem óvakodj`, amivel Ő álda meg, saját érdemül róni fel. Nemes önbizalom, de ne az önhittség, Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék: Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben. Serdülj, kedves ifju... poharam cseng érted! - Légy ember, ha majdan azt az időt éred. Szeressed hazádat... Oh, a honszerelem Most lehet őszinte, igaz, önzéstelen. Ne is tőle kívánd, amit ő nem adhat: Magadban keressed az édes jutalmat. Csillagi nem lesznek, fényes díszjelei: Keresztje elég van, - de maga viseli. Vess számot erőddel s legjavát, amelyet, Leghasznosbnak itélsz, hazádnak szenteljed. Vagyon sok szüksége, sok fogyatkozása: Bárhol állj, csak tőled előmentét lássa. Serdülj, kedves ifju - habzó kelyhem dagad - A haza igényel munkás, hű fiakat. S ha talán, az érzés tengeréhez jutva, Néked a szelíd lant tisztessége jutna: Hass! buzdíts! egyesíts! hogy osztály ne légyen Köztünk, hol magyar szó, honfiérzet - szégyen. Virág a költészet... egy nép irodalma: De ha nem virágzik, nem is terem a fa. Ha pedig a tettdús férfikor elhíván A lanttól, komolyabb munkásságot kíván: Ne feledd, mily gyönge ama virág bokra, Van szüksége közös ápoló karokra. Serdülj, kedves ifju - még egyszer a kelyhet! - Nőj eléggé nagyra - betölteni helyed!

(1851 augusztus 4.)

Ungvár-Németi Tóth László: Szilassy Ágnesz Kis-aszszonyhoz.

Zöld Kor, `virágzó elme, tiszta szív, Természetes, nem tettetett, szent ösztönök. Nemes tehetség szentül érzeni; S nemes szabadság bátran szólani: A` legnagyobb jók mind azok között Mellyekben a` Természet részesít. Nemes Kar, érték, `s olly bőség - szaru, Melly minden áldással bövölködik, Hogy a` mi tetszenék, reád bugyogja. Magas Születés, nemes neveltetés, Nagy érdemű Szülék, Atyák, `a Anyák; A` legnagyobb jók mind azok között, Mellyenben a` Szerencse részesít. Szent, tiszta, fedhetetlen erkölcs, Nyájas tekintet, kellemes beszéd; Okos, meg ért, `s világos értelem: A` leg nagyobb jók mind azok között: A` mellyeket magunk szerezhetünk! Azért, ha mind ezeknek birtokok - Kezében volna - bár akár kinek, Nincs, a` mit annak vagy kivánni tudjak, Vagy akármi Isten tudna közleni! -

Ungvár-Németi Tóth László: A` Róka és a` Szőlő

Látván az éhes róka egy Szőlő-lugast, El kezd ugrálni a` finom gyümölcs után, De majd, hogy el nem érte a szép fürtöket: Éretlen is még az, pedig bizony nekem Nem kell szegény egreske. Igy szól `s el megyen. Gyalázni szoktuk, a` mihez nem juthatunk.

Ungvár-Németi Tóth László: A` Papagáj

Egy otromba nagy Papagáj ki rontván ketreczét, Megyen egy berekbe, hogy magának, társai` A` több madárkák seregökön rangot vegyen. E` végre követi a` hamis Tudósokat, Tekintetökre, és hangjokra nézve is. Gyaláz, `s ki gúnyol mindent. Neki a` Fülmile Vontatva; a` Kenderike sehogy sem énekel; A` kis Barázda-billegető pedig, - talám Tudhatna, úgy mond, valamit, a` mint ismerem, Ha ugyan tanulna, `s én lehetnék mestere, Nincsen madár, nincs egy sem, a` melly ö neki Kedvére szólna. Innen a` leg ékesebb Madárka-dalt is ketté vágja, `s meg szegi. Egykor meg unván mások is a` gyalázatot, Meg kérik a` Papagájt; "Uram ! szólj már Te is, Ne csak fütyölj mindég, beszélj, vagy énekelj, `S hagyjad, csodáljuk, és kövessük szép szavad`. Mikor a` Papagáj rémülten; Uraim! igy felel, Én jól fütyölök; de énekelni nem tudok! -

Rudnyánszky Gyula: A csípős versekből

A rendjelet megérdemelni, Nem kell ehez szív, - csak egy kéz, mely ád; S a rendjelet viselni? Ehez sem kell ész, csak - kabát.

Kosztolányi Dezső: Kalauz

Mért érzem én azt oly gyakran és egyre visszatérőn, mindig világosabban, hogy villamoskalauz is vagyok? Dülöngve a kocsi ingó talaján, bőrtáska nyakamban, állok. Amint pedig megsimítom homlokomat s a koplalástól kis arcomat, halavány emléke ég életemnek az ujjaim hegyén s emlékezem. Aztán mikor vágtat a kocsi, hadonászom, magasba kinyúlva, tépem kezeimmel őrjöngve a bőrszíjt, csöngetve indulást, újra megállót, és rossz fogaim közt szidom, ezt a komisz életet s a komisz gazdagokat. Úgy hogy már nem is ő, hanem én, a csontja, a teste, a vére, a lelke, egészen. Mért érzem én ezt?

(1928)

Bálintffy Etelka: Üt az óra...

Üt az óra egyet... kettőt... Kandallómban hamvad a tűz... Künn a vihar szilaj szele őrületes játékot űz; Hófuvalmat hajt az útra, Majd rohanva, kacagva hoz Egy-egy hideg jégdarabot, S odaveri ablakomhoz. Mily félelmes, minő rémes Lehet most ott künn a pusztán, Midőn minden élő hang, mit Egy-egy farkas ordítoz tán, Mikor a hó egyformára Borít utat, halmot, völgyet, És a vihar vaskezével Megráz házat, erdőt, tölgyet. Kicsinyke ház tetejébe Néha gyorsan bekap a szél; Majd odafú ablakához, S rémületes dolgot beszél. Kicsinyke ház tűzhelyénél Hogyha ülsz most, édesanyám, És ha gyorsan perg a rokka, Gondolsz-e rám? gondolsz-e rám?

A mindennapok forgatagában nagyon könnyen beleeshetünk a siker hajszolásának csapdájába: mind keményebben dolgozunk azért, hogy minél magasabbra jussunk az érvényesülés létrafokain, s csak amikor a létra tetejére érünk, vesszük észre, hogy az nem a jó falhoz támaszkodik.

Stephen R. Covey

A sikeres ember megkapja, amit akar.
A boldog ember örül annak, amit kap.

H. Jackson Brown

A jó kezdet fél siker.

Lucius Annaeus Seneca

A siker mércéje az, milyen magasra ugrasz, miután elbuktál.

George Smith Patton

Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.

József Attila

Egyet szeretni nagyon kevés, mindenkit szeretni felületes dolog...

Sören Kierkegaard

Nagyon fontos, hogy nem lehet valakit szeretni és közel kerülni hozzá annak a veszélye nélkül, hogy vége ne lenne a kapcsolatnak. Tehát, ha valahogy úgy rendezitek el a kapcsolatotokat, hogy biztos, hogy annak soha nem lesz vége, akkor az nem is lesz intim. Akkor az rabság. Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos. Amikor már meghaltál, akkor már semmi nem fog veled történni. Legalábbis nem olyan dolgok, amiktől most félnétek. Tehát sajnos, azért lesz az életünk unalmas, mert biztonságossá akarjuk tenni. Akkor izgalmas az élet, amikor a veszély nagy.

Feldmár András

Hogy éljünk és élni hagyjunk, hogy az embert megillető tiszteletet, jóakaratot, a belé vetett hitet kinyilváníthassuk, annak érdekében szükséges embernek emberrel beszélnie.

Albert Camus

Soha ne vegyük készpénznek, hogy vagyunk egymásnak.

Szellemekkel suttogó c. film

A "barát zóna" olyan, mint a két perces kiállítás, csak itt soha nem telik le a büntetés. Ha egy lány úgy dönt, hogy mostantól a barátja vagy, akkor vége a játéknak. Teljesen aszexuális valami leszel a szemében, mintha a testvére lennél, vagy egy lámpa.

Csak barátok c. film

Ne az ellenségeidtől félj, akik megtámadnak, hanem a barátaidtól félj, akik hízelegnek!

Wladyslaw Zambrzycki

- Az ember néha hamarabb kiönti a szívét egy idegennek, mint azoknak, akiket ismer. Miért van ez így?
- Talán azért, mert az idegen olyannak lát bennünket, mint amilyenek vagyunk, s nem olyannak, amilyennek látni szeretne.

Carlos Ruiz Zafón

Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.

Márai Sándor

Embert emberhez kapcsol barátság, hála, szeretet, szerelem, szenvedély, érdek, gyűlölet, kíváncsiság, bosszúvágy, tunyaság, a nehézkedés törvénye, közöny. Vagy: ezek szerelmesek, ezek barátok, ezek unják egymást, ezek még tisztelik egymást. De akad e lehetőségeken kívül számtalan olyan kapcsolat még férfi és nő között, melyek menthetetlenül összekötik őket, s nem lehet névvel nevezni, nincs oka, miért vannak hát együtt, holott, szemmel láthatóan és minden jel szerint, kézzel-lábbal rugaszkodnának el egymástól, ha tehetnék. Van valamilyen ultraviolett-skálája is az emberek között az érintkezésnek, vannak emberi állapotok, melyeknek a nyelv szegénysége, tunyasága nem adott még elnevezést. Férfi és nő viszonyát általában leöntjük azzal a generálszóval, hogy szerelem. De van más is férfi és nő között, mint szerelem és barátság.

Márai Sándor

A barátság férfi és nő között azoknak a házassága, akik nem hálhatnak egymással.

Jules Renard

Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra - legyen az nő vagy férfi, barát vagy idegen -, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez.

Márai Sándor

Minden emberi kapcsolat szent, és mindegyik képes megteremteni a kapcsolatok célját jelentő tapasztalást.

Neale Donald Walsch

A kapcsolatok célja az, hogy megteremtsd az örömöt, a boldogságot és a teljességet azáltal, hogy megosztod az életedet egy másik személlyel.

Neale Donald Walsch

A kapcsolatok célja nem az, hogy általuk rálelj a teljességre, hanem hogy általuk megoszd a teljességedet másokkal. Nem az, hogy felleld az örömöt, hanem hogy megoszd az örömödet. Nem az, hogy megtaláld a boldogságot, hanem hogy megoszd a boldogságodat.

Neale Donald Walsch

Minden ember, akivel találkozunk, életünk minden eseménye a javunkat szolgálja, jóllehet a maga idejében ezt nem mindig ismerjük fel.

Gerald G. Jampolsky

A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny.

Elie Wiesel

Csak Isten van abban a helyzetben, hogy bárkit lenézhessen.

Sarah Brown

A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.

Kodály Zoltán

A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.

Claude Achille Debussy

A zenei dallam és táncmozdulat nem egyéb, mint utánzás, poétikus hangok és mozdulatok művészi szövedéke, amelynek alapja a valóság látszata.

Charles Batteux

A szimfónia legyen olyan, mint a világ; mindent öleljen át.

Gustav Mahler

Ma már nem lehet egy szállodában vagy egy étteremben értelmes beszélgetést folytatni ebéd közben vagy egy csésze tea mellett, mert szavainkat elnyeli a muzsika. Nemrégiben egy New York-i hotelben leültem beszélgetni egy amerikai professzorral. De sehogyan sem ment a dolog, végül föladtuk. Semmi kifogásom a zene ellen a maga helyén és idejében, manapság azonban szinte üldözi az embert. (...) Ámde még rosszabb, ha klasszikusokat játszanak háttérzene gyanánt, mondjuk Bachot. Bach Istennel társalkodik, s egészen magával ragad a muzsikája. De le tudnám ütni azt, aki Bachot szólaltat meg banális környezetben.

Carl Gustav Jung

Akinek nincs szíve, az csak a fülével hallgat.

Blaise Pascal

A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.

Kodály Zoltán

Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.

Kodály Zoltán

A zongorista igazán nagy pillanata az, amikor nem is tudja, hogy zongorázik.

Müller Péter

A szabadság és szépség felé visz az út, amelyen elindult. És itt nem fontos, hogy az új világból mekkora darab az övé. Határa nem nagy, a néhány legnagyobbak birodalmához nem is fogható. De költő a maga világában és ennél több senki sem lehet.

Kodály Zoltán

A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.

Oscar Wilde

Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.

John Lennon

Ahol a szó bágyadt, ott a zene diadalmaskodik.

Hans Christian Andersen

Az embereket meg lehet ismerni a zenén keresztül, amit hallgatnak.

Paulo Coelho

A zene magasabb rendű minden tudománynál és filozófiánál.

Ludwig van Beethoven

Ábrányi Emil: Keresem az Istent.

Különös zarándok állott meg előttem, Az esti homályban, az alkonyi ködben. Hosszú haja kuszán omlott a szemébe, Kínos barázdákkal volt fölszántva képe És egész alakján valami nagy bánat Árnyéka borongott, mely szivemre támadt S a részvét forrását megnyitotta bennem. Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!" Nyájas szemmel néztem a sötét emberre: ""Ülj le mellém, vándor s mondd el, hova, merre? Merre visz az útad és mióta járod Nyugtalan léptekkel a messze világot?"" Megvillant a szeme és vonagló szája Ily szavakra nyílott: "Hosszú volt a pálya Amit én bejártam - de az örök álom Addig nem jöhet rám, míg föl nem találom, Addig nincs nyugalmam, míg meg nem kerestem! Mert tudd meg, mi történt: - elveszett az Isten!" Zavar a szemében, zavar a szavában, - Boldogtalan ember, tudtam, hányadán van! Úgy sajnáltam szegényt. Szótlanul merengve Üldögélt mellettem s az alkonyi csendbe Mély, nehéz sohajja szakadozva szállott. Megragadta botját, azután fölállott. Maradásra kértem, szóltam hozzá lágyan: "Jó vándor, maradj itt, meg van vetve ágyam, Hajnal-hasadásig szunnyadozzál benne. Bárki légy, ha szenvedsz, írt adok sebedre, Hogy megenyhithessem, hogy meggyógyíthassam!" ""Keresem az Istent!"" szólt s tovább ment lassan. - --------------------------------------------------------- És elröppent egy év, mint könnyű lehellet. Egyszer, amint este, csillagfénye mellett Békés, boldog szívvel álmaimat szőttem -: A szomoru vándor csak megállt előttem. "Nos" - szólottam hozzá, - "üdvözöllek, testvér! Megvan-e az Isten, akit úgy kerestél?" Oda roskadt mellém s mint a sebes zápor Összegyült keserve omlott ajakából. ""Mentem először is a nagy palotákba, Színarannyal festve, márványkőből vágva. Elbolyongtam, ó föld, félisteneidhez, Suttogván magamban: Itt kell lenni, itt lesz, A hatalmasok közt, kiknél minden óra Gyönyör és boldogság; - akik egy fél-szóra Milliók nyugalmát, jólétét teszik föl, S múló vágyaikból, kis szeszélyeikből Századokra szabják nemzetek törvényét. Kik a földi élet minden báját, fényét Csecsemő-kezekkel játszva elkapdossák: Itt, ezeknél lappang az isteni jóság, Irgalom, bölcsesség, erkölcsök tökélye, Az igazság csúcsa és a szellem mélye! S mit találtam náluk? Hitvány, semmi elmét, A gőg butaságát s a kéjvágy förtelmét! Hol van hát az Isten? Ah! a templomokban, Zárdák menedékén - ott rejtőzik, ott van, A tömjénes oltár, a szék közelében, Hol mindennap róla prédikálnak szépen! Mentem a papokhoz, sorra jártam őket... És találtam - ó ég! - szent kereskedőket, Akik az Istenből üzletet csináltak! Néma megvetéssel forditottam hátat. Mentem a tudóshoz, mentem a művészhez. Náluk van bizonnyal! Istenileg érez A magasztos költő; lénye csupa eszmény, Szüntelen a szépet, a nagyot keresvén. S mit találtam náluk? Önző, irigy lelket És egy darab koncot, mely fölött pereltek. Mutogatták vígan egymás szennyét, foltját, Boldog kárörömmel egymást megcsufolták Rátapostak durván gyöngébb társaikra, Hogy kihúnyjon bennök az isteni szikra, Szidták, tépték egymást, mint az utonállók - Nem! Amit kerestem, nem találtam nálok! Hova menjek? Lábam ingadozva lépett A nyomor lakába... És láttam a népet! Láttam sorvadt munkást, iszonyú csontvázat, Aki bősz haraggal sorsa ellen lázadt S meghalt, mint veszett eb, agyonütve félig. Láttam a börtönök sápadt csemetéit, A hat éves tolvajt, a tiz éves zsiványt, S megcsömörlött lelkem halni, halni kivánt! Láttam az anyát is, az anyát, ki ölbe Hordott csecsemőjét gonoszúl megölte. Láttam az apát is, könnyemen keresztűl, A komor családfőt, aki gyökerestűl Irtotta ki fázó, éhező családját, Mint ahogy kertészek a dudvát gyomlálják. El, csak el! Borzadva hagytam ott a népet, - Nincs ott Isten, ahol ilyenek történnek!"" Lehajtotta fejét, tenyerébe fogta. Úgy maradt sokáig, csöndesen zokogva. Azután felszökkent, őrült lázban égve, S kezdett futni, futni, be a messzeségbe. Harsány, búgó hangja visszacsengett fájón: "Elveszett az Isten! De meg kell találnom!"

(1888.)

Ábrányi Emil: Nincs válasz

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat, A szenvedőket telehintjük könnyel: Az Isten, aki mindnyájunknak atyja, Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel? - Nem tudom! Talán azért, mert tudja jól az Isten, Hogy nincs halál, s örökké tart az élet? Hogy más alakban támadunk föl ujra, Ha régi formánk széttört, semmivé lett? - Nem tudom! Ismertem embert. Nem tett soha rosszat. Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt. S csapások érték, hogy csaknem megőrült! Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt? - Nem tudom! Ismertem embert. Maga volt a gazság. De életét bőségben, vígan élte, S fénylett rá folyvást a szerencse napja! Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte? - Nem tudom! Vagy van talán igazság, túl a földön? Van angyal, végzést lángbetükkel író? Van, aki lát, hall és itéletet mond, Különbet, jobbat, mint a földi bíró? - Nem tudom! A vénség elhal, sírba dől. Helyén van. Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos, Friss, édes jószág - mért hal meg a gyermek? - Nem tudom! Egy eb döge s halott Napóleon közt Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen A fényes lángész, mint a ronda állat, Mely túrt, sarat túrt teljes életében? - Nem tudom! Hát életünknek nincs más célja, mint az, Hogy porrá váljunk, temetői röggé? Legyek módjára röpködjünk a fényben Pár évig - aztán rothadjunk örökké? - Nem tudom! Biztos, hogy végül megfagy az egész föld! Ha mindezt tudja és előre látja: Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember? Felelj meg erre, bölcsesség barátja? - Nem tudom! Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz S hulládon férgek milliói rágnak - Mondd: érdemes volt a világra jönnöd? Mondd: van-e célja az egész világnak? - Nem tudom!
			(1890.)

Réthy László: Isten képe.

Hatodnapon teremte Isten embert, Mint Mózes első könyve mondja: Saját képére! s aztán megpihent, mert A nagy probléma meg volt oldva. Saját képére? - Különös, hiszen ha Végignézzük az emberfajokat, A fehértől a koromfeketéig Egymásmellett van minden változat. Az igazi melyik hát - amely joggal Hivatkozhatik Isten képire? - Olyan kérdés ez, melynek sohasem Juthatnak el a - végire. De ha a tételt megforditjuk: - Az ember alkotta meg Istenét! Megértjük, mért volt fehér Jahve És mért imád a néger feketét? Az Isteneszmének az ember Amilyen maga, olyan színt ád, Amilyen saját lelke, lénye: Hisz’ magáról veszi a mintát! Ha ember helyett a világon, Más állatfaj volna a vezető, Isten képét minden bizonnyal Úgy festenék, amilyen ő. Ha a madár volna e sorsban, Azt mondaná, ha a nap fölkel: A láthatáron égi Isten Arany páva alakban jő fel. Ha pók volna szellemfölényben: Órjás póknak képzelné Istent, Ki hálójával tartja össze Az Eget, Földet, a nagy Mindent! S ha szarvasmarha volna az, ki Megértené a Mindenséget: - Egetrázó múúú! ünnepelné Az aranyszarvú istenséget!

Réthy László: Monothesimus.

Jahve teremté a Világot, Egy szavával, mondván: Legyen! S a nap sütött s forgott a föld, és Völgyben fű nőtt s a fa a hegyen. A hal eviczkélt a habokban, Nílusban krokodíl lakott, S az ember bicskájával egy jó Nagy bunkós botot faragott. Hogy megküzdjön a mamuttal s más Vadakkal, - de történt az is, Hogy fejebúbján vágta Ábelt, Káin a gonosz, a hamis. Éva anya is meghalt és más nő Nem lehetett semerre sem, S csodás! megszaporodott mégis Nő nélkül az emberi nem. S bolond fejjel sok mindent gondolt A világról, mely az - övé, Azt hitte Isten van tán száz is, És meséit tovább szövé. De Jahve nem tűrhette végre, Hogy nem tudják, hogy ő csak Egy, S zsidóknak nyilatkoztatá ki, E nagy titkot az égi kegy. Zsidóktól görögök, latinok S más népek tanúlták meg azt, (A kis Földközi-tenger szélén) Hogy mi az üdv, mi az igaz? Természetes, hogy a menyország, Rendelkezésre nekik áll, S akik nem egyistenhivők, hajh! Sorsuk a kárhozat, halál! De hisz Isten még sok más népfajt Teremtett saját képire! S aztéket, pápuát ’s még száz mást Mért felejtett el ennyire? Hogy e szegények, butaságban, S ős balbonában sinylenek, Pedig egy szavába kerűl csak: Hogy ők is üdvözüljenek! Hja! ugy történt, hogy mikor Jahve: Sugalmazta a Bibliát, Csak nagysokára fedezték fel Amerikát s Ausztráliát.

Palágyi Lajos: Egy papról

Te hiszed a jó Istent. Én is Hiszem a nagy gondviselőt. E két hit eltér kissé mégis: Én ingyen hiszem őt.

Réthy László: A kassai dómban.

Kora reggel még, - oly hideg van - S kis gyermekek hosszú sorokban Templomba mennek. Fiúk s lányok; külön padokba’ Imát rebegnek fagyoskodva A jó Istennek! Mise van s hosszú zsolozsmákat Osztály-tanitók intonálnak S mind énekelnek. Köhécsel egy köhécsel másik, Fiú s lány valamennyi fázik. S a percek telnek. Merev szemű, mogorva szentek, Maguk elé némán tekintnek. S az ódon ablak Üvegkockáin játszi szinbe, Egy-egy félénk sugárkát hint be, Az aranyos nap. A mise vége. - Nagy zsivajjal Tolong, siet ki a gyerekraj, Ragyog kint minden: A tavasz édes illatárja, A gyermekek szivét átjárja: Itt van az Isten!

Réthy László: Angyalok.

Éhinség előtt Vonatkozással Szabolcska Mihály egy minap megjelent költeményére. Micsoda nyár! - Rettentő kép ez! Kiég a föld, patak kiszárad; Erdőn, mezőn, amerre járok Alig látok egy zöld fűszálat. Sehol egy felhő! - Lángol a nap, S mint tűztenger izzó a lég, Az ég csókja volna - a máskor Kicsúfolt hitvány "csapadék!" Micsoda nyár! - s milyen tél vár ránk? Szegénynek ki ád kenyeret? Fájdalom, úgy van, - az éhinség Sötét démonja fenyeget. Nincsen takarmány! Szegény állat Potom pénzért kerűl piacra, Kis gazdaságok mennek tönkre, S tovább üvölt az élet harca. S egy ígét hallok: - "Isten büntet, Mert bűnös az emberi nem; Nézzétek, ime Isten újja! Az Égből jön az intelem!" Szent igaz, hogy hitvány az ember, De azt már fel nem foghatom: Vajjon mit vétett Isten ellen A szegény koplaló barom?

Réthy László: Angyalok.

E földi élet csak küszöb Egy fényes, magas Lét felé, Midőn a lélek boldogan Jut Istennek színe elé. Mily fényben trónol az Atya! Jobbján fiával és körűl: Rózsás felhőcskék habjain Milljó angyal repes, örűl. Anyáknak, hogyha gyermekük’ Veszitik el, milyen vígasz... (!) - "Isten magához vette" - most Aranyszárnyú kis angyal az... Mily megható (!), mikor beteg A kis poronty s az anya szól: "Bár elvenné Istenke őt, Akkor járna szegényke jól..." S míg angyalokkal tölti be, A Menny hét szféráját a Hit: A földön gyűlni látjuk a Pici síroknak ezreit...

Réthy László: Krisztusban élek.

Egész lélekkel, igaz szívvel Hódolok Krisztus szellemének! -Minden szavamból rám ismernek: Akik igazán keresztények. Imádom Krisztust! - Nagy szivének Hallgatom forró dobbanását, Az élet roppant mozgalmában: -Tengernyi hazugságon át! Ha Krisztus ma eljönne hozzánk S körülnézne a föld - színén: Csalódás, fájdalom, keservek Ütnének sebet nagy szívén. Azt látná itt, hogy fényes kasztok, Formákká törpiték az eszményt, Külsőségek, jelszók és dogmák Jelentik a hithű keresztényt! Csodálkozna, ha maga látná, Hogy vallása - "felekezet". S zárt érdekszövetkezetekké Szorúlt az "Emberszeretet!" És csodálkozna, hogy a kasztok, Az észt is lebilincselék: Kimondva, hogy Krisztus korának Tudása - örökre elég! Pedig Krisztus ilyet nem kívánt, Hisz a tudás - az csak keret, Mely korról korra változik, de Örök eszmény a "Szeretet!" Krisztus tana, nem tudomány, de Érzés! - mely szivünkhöz van kötve, Virág, amelynek gyökere Befogódzik a földi rögbe. Nem korok s fajok külömbsége A szeretet s a gyűlölet! Légy pogány bár, Jézusban élsz, ha Szent tanitását követed! Egész lélekkel, igaz szívvel Hódolok Krisztus szellemének! Ne vessétek meg a "hitetlent" Türelmes szívü keresztények!

Réthy László: A régi és az uj Isten.

A hajdankorban, aranykorban Göröghon szép szigetvilágát A rózsaújjú szűzi hajnal, Édes fuvalma lengte át. A mezők virágdiszt öltöttek, S a partra gyöngyöt szórt a hullám. S mint pillangók a virágkelyhen: Úgy szerettek, ifjú s a lány. Csak álmodott az ember s mit sem Sejtett, mi kétkedővé tenne, Az ég s a tenger tükör volt és Saját képmását látta benne. Emberi hangon beszélt minden, Virág, fény, árnyék, szélvész, tenger, S az ég s föld bájos összhangjában Gyermek és költő volt az ember. Az Olymp’ magas ködös ormán Zeüsz volt a fő-intéző, ki Az istenek és istennőknek Hívatását jelölte ki. Magának tartva meg a kormányt, S ha a világ romlásnak indúl: Rettegjen a föld minden népe, Villámai csapásitul. S a kiklopszok (villámkovácsok), A munkában karuk fesziték, Hogyha dörögni akar Zéüsz, Villám készlet legyen elég. De uj kor jött s az Olympusról Eltüntek mind az istenek: Szétfoszlott a mesék világa, Csak Zéüsz maradt meg, az Egy! Keresztény Isten lett Zéüszből, -Nem testi lény, de égi szellem, De megtartotta a villámot A bünrehajló ember ellen. És térdre hull, minden jó lélek, Ha zeng az ég s mennykő hull szerte, Csak a fizikus mühelyében nincs meg A Költészetnek ihlete. Most olvasom, hogy Towbridge doktor, Gőzbe villámszikrát pattintott, S dörgést produkált műhelyében, Zéüsz dolgába kapva ott. S konstatálta, hogyha a villám, A felhőt hévvel rázza fel: Az hydrogén és oxygénre Nagy dördülettel bomlik el.

Réthy László: Régi és uj világ.

A vallás menyországot ígér, Ott lesz a lélek örök üdve! Ez a hagyomány Egyptomból Került be a keresztény hitbe. I-ső kép. Ha földi pályánk megfutottuk itt, S levetjük lelkünk súlyos lánczait: Valami édes gyönyör vár, a mi Sorsunk nyügét felfogja váltani. Hogy mi az? - nem tud arról senkisem, Nem tudomány az: álom, sejtelem, Ami megfesti azt az életet, Amely a csillagokon túl lehet... És ahány hívő, anyiféle kép Színeződik meg az az égi kép. Az eszkimónak kövér fóka kell, Sok zsirja legyen, sose fogyjon el; Az ozmán, húri csókját várja itt, S szolgálatára áldozatjait, Kiket levágott Allahért, s aki Elmaradt zsoldját mostan adja ki. - Nekünk más eszmék lánczolatjakép, Valami lelki éden az az ég! II-ik kép. Az első szegény keresztények Kik Róma igaját viselték: Sanyargva, titkon, szüzi hittel Nézték, mily szép a ragyogó ég! Lelkük heve, minden ábrándja Olvadt belé a meny-kultuszba, S égi boldogságért esengtek, Megvetve, üldözve, kifosztva. S a középkorban, melynek "békó" És a "szent-kereszt" volt a képe: Jó papok hirdették, hogy tűrj, mert Az égben lesz az örök béke. E föld csak a siralom völgye! - S az ember szive tűrt, nem lázadt, S mint állat húzva rabigáját, Múlt lassan, század után, század. Kiváltságosak, úri rendek, Éltek vidám, hangos időket, S kik koplaltak s izzadtak értök? - Menyországgal főzték le őket. III-ik kép. De egyszer arra napnyugatra A horizonton szürke ködbe, Egy piros fény húzódott s mintha A lomha ködbe belekötne... Majd fényvillámok sziporkázva Mint színes csillagok kerengtek, S a hajnal jött s Páris felett Egy ismeretlen nap derengett! Feljött a nap, megmozdúlt Európa S lángözönt öntött a világra, S az álmos lelkeket felrázta, A szabadság szent harsonája! Uj világ jött s a középkornak Leomlott romjain uj eszmék És életelvek friss erői Fajunkat új munkára kelték. IV-ik kép. Csak itt, csak itt, ezen a földön Keressük életünknek czélját! A meny? - csak látszat, képzelődés Laplace és Herschel távcsövén át. Eszményünk, hogy fajunk e földet Révpartnak, otthonának lássa, Munkásnak, tudósnak, királynak A "közjó" legyen hivatása! "Egy a másért" legyen a jelszó! Ez edze meg legjobb erőnket, Ne lássunk méltatlan nyomort, és Elhagyott árvát, éhezőket. Mily szép ez a mi kicsi földünk, - Elámul szemünk a sok kincsen! S hányan vannak közöttünk, kiknek Még betevő falatjuk sincsen? Végszó: És száll az eszme sólyomszárnyon Végig a nagy kerek világon; S a humanizmus géniusza int: A "földön" akarunk mi boldogulni mind!

Réthy László: A gondviselés.

Mily szép a Föld! - mező ha zöldel S nyár derekán aranykalászt terem; A folyamakban hal tenyész s a háló Nem jő fel zsákmány nélkül sohsem. A nyáj s a csorda legelész s a csengő Elhallik messze, - idyll, hangulat; Az erdő szélen kürt szól s roskadó Szarvast űz egy vídám 1ovascsapat. A kertben méhkasok szép rendben állnak, Kis nyilásukon méhek nyüzsgenek, S ha édes mézzel megtelt már a kas, A méhtől elszedik - az emberek. Mert emberek vagyunk! - urak! - s a földtekén Azért van állat, növény, - gyöngy s arany, -lsten rendelte igy, a jó, a bölcs: - Hogy mienk legyen minden, ami van. S az oltárokról tömjén füstje száll Az Égbe, honnan minden jó ered; Hozsánna a nagy, szent, bölcs Gondozónak Ki minket embereket így szeret! De ám a mezők liliomait Is ő teremté s öltözteti fel! S a póknak is ő adta, hogyha éhes Hálójával a legyet fogja el. A vércsének, hogy gyors csapással A szegény fürjet fojtsa meg, Midőn a barázdákba’ futva Rovarra vadász kicsinyeinek. Ha erdő mélyén andalogsz s a lombok Között hallod a csalogány dalát: Nem látod-e sötéten elsuhanni A leselkedő fekete halált? Öldöklés mindenütt - Az élet Ily zordon, sivár terven épült! Egy Alkotó szerzette ezt a sok kínt? Nagy nevének - díszül, dicsőségül? Mi gyönyört lel ez alkotásban, Hogy teremtményi egymást falják? Hogy oda dobta a szegényt s a gyengét A zsarnoknak, - hogy azt uralják? Mi gyönyört lel az ádáz küzdelemben, Mely nemzet s nemzet közt dúl véresen, A világtörténet évezrein ...? -Mondjátok hittudósok meg nekem! Mondjátok meg, hogy mi értelme van A "fátumnak" mely vakon szórja szét: -Nem válogatva jóba’, rosszba’ - A pusztulás s a halál mételyét? A véletlennek mért van ily hatalma? A rendszerbe hogy illlik ez bele, Amelyet alkotott s vezérel Egy gondviselő atyai keze?... Nem, nem! Nem vagyok én hitetlen, De Zarathustra vallása igaz! Két Isten van: egy Jó és egy Gonosz! S amit látunk magunk körűl a földön, Mérhetlen sok száz emberöltőn. Örömet, kínt, diadalt és nyomort, Mit a forgó szerencse szele összehord: E két Istennek örök harca az!

Zemplényi Árpád: A zseni

A koplalásban is van isteni, Akkor tud a zseni - teremteni. E koplalást úgy szokták menteni: Zseni, mert koplal; koplal, mert zseni. Zseni, mert koplal? Böjt még észt nem ád. Koplal, mert zseni? Büntetés tehát. Szemes a bölcs s a tál körül tolong. Bolond, hogy koplal; koplal, mert bolond.

Minden irodalmi irány jogosult, ha művészi nívón áll - kivéve az unalmast.

Móra Ferenc

Könnyebb egy csatát megnyerni, mint leírni.

Móra Ferenc

Az ember sohase léphet ki önmagából, ezért nincs tárgyilagos művészet és tárgyilagos kritika. Be vagyunk zárva személyünkbe, mint életfogytig való börtönbe, s ez egyike legnagyobb nyomorúságunknak.

Móra Ferenc

A legtöbb írónak teleszkópszeme van, s míg a ködfoltokba kukucskál témáért, nem veszi észre, ami csak karnyújtásnyira van előtte. Ez is igazi tragikum, az író tragikuma.

Móra Ferenc

Nemcsak a szerelem teszi álnokká az embert, hanem a regényírás is. Bizonyos, hogy egyik se tartozik az erkölcsjavító foglalkozások közé.

Móra Ferenc

Az ihlet lovára nehéz felkapaszkodni az embernek, de ha egyszer nyeregben van, akkor nincs leszállhatnékja addig, míg le nem szédül.

Móra Ferenc

Egy szál gyufánál nincs szükség a szabatos leírásra, mert egyik gyufa olyan, mint a másik. De ha egy regényt gyufaszálakkal játszana végig az ember, akkor még azokat is le kellene írni vázlatosan, hogy az olvasó fantáziájának legyen mire rakni a húst.

Móra Ferenc

A költők akkor is veszélyes vetélytársak, ha száz évvel ezelőtt meghaltak.

Móra Ferenc

Az írók pályája rendesen előbb kezdődik, mint amikor már ők is tudnak róla.

Móra Ferenc

Akiknek kihullott az írói tejfoguk, azoknak már csak az áll jól, ha szerénynek tettetik magukat.

Móra Ferenc

Meglehet, Jézusnál nagyobb dolgokat is véghez tudunk vinni, mert a Bibliában róla írottak költőien kiszínezettek.

Albert Einstein

Réthy László: Az anyanyelv.

Az emberek, ha járnak-kelnek, Hallanak mindenféle nyelvet: - Egyik csicsergő, fülbemászó. Ez komoly, az meg fennhéjázó; Egyik mintha nehézkes lenne, Mintha rithmus sem volna benne; Ebben túl sok a mássalhangzó, Abban meg lágyan hangzik a szó: De bármiféle, valamennyi Jót, szépet egyaránt fejez ki. Melyik hát a sok közt a legszebb? Nincs aki erre megfelelhet... Minden nyelv szép, hisz jó anyácskánk Csókjával hagyta nyelvünket ránk: A lelke szólt a bölcsődalba, S sírig azt halljuk - ébren-alva.

Réthy László: Örök igazság.

Mióta ember van a földön. A létezése okát kereste, Istent látott a Tűzgolyóba nappal, S holdfényben, csillagokban este. S ha sok halat adott a tenger. Vagy dögvész lepte barmait meg: Azt képzelte szegény, hogy égben s földön Harca folyik az isteneknek. Jó és gonosz véres küzdelme! Miből agya semmit sem ért meg... - Érzi, hogy ember, aki vadat ejt le, Mégis kicsi, nyomorgó féreg. S terhét hurcolva roskadásig, Lelke egy jobb létért esengett, S megalkotá a tulvilág hitét, mely Sebére hint gyógyitó cseppet. S jött egy próféta, akinél jobb Lelket nem látott a világ még, S az emberszeretet hitét hirdetve Feláldozta magát fajunkért. Két ezredév mult el azóta, S az emberiség ma se boldog, A tudás törte fel a titok nyitját: Önzés az Élet, s erőszak a Jog! Testvériség! - csak hiú álom Az "Én" a cél, a törvény, sarkpont, Jó az, mi Nékem jó és gonosz minden, Mi vágyam elé sorompót vont. Legszebb nő az, ki Nékem legszebb, S az Én hitem igaz s a legjobb, S barátom az, ki a nagy ádáz harcban Egy célra tör s Velem kezet fog. A harc folyik és földtekénken Minden rög egy gyengébbnek sírja, S az erősebb válik ki diadallal, Mert az győz - aki jobban bírja... S igy lesz mindig s uj korszakokban Uj jelszók váltják fel a régit, Hitvallások lesznek majd mások, ujak, Hirdetve koruk bölcseségit. S a jövő ködképében látok Egy nagy hajót fényben evezni, Melyet a változó korok eszméi Sem hagytak a hullámba veszni. Egy hitvallás hajója az, mely Egy igazságot visz magával, Melyet, ha már nem hiszünk semmit, semmit: - Minden lélek magáénak vall. Igazság, mely mindig igaz volt, Mit vall a sziv és tud az elme, Egy igazság! - mely túl él minden kort s ez: Az anyaszív örök szerelme! S megy a hajó, folytatja útját, S a hullámokat büszkén járja, S az élet tengerén a szél zúg: "Szent anyasziv! - Óh Ave Mária".

Réthy László: Nőm halálakor.

Beteg volt szegény, - nagy keservek Ütölttek házunkon tanyát: A lelkem sírt, ha vigasztaltam A hervadó, szelíd anyát. Két pici gyermekünk napestig Játszadozott a kis lakásban: Nem értették, hogy falaink közt Mily mérhetetlen bánat van? Aztán meghalt és ott állottam A sírnál, csüggedten, letörve; S a kisebbik gyermekem kérdé: - Mért teszik a mamát gödörbe? - Hazajöttünk és nehány hétig A "mamát" emlegették még: - Hogy egy szép aranyos kocsin Messze, egy kertbe elvitték... Aztán rokonokhoz jutottak S szépen nőttek a gyermekek: És a kedves uj környezetben Egészen otthonossá lettek. Egyszer hallottam egyiktől, hogy "Tuli mama" vigyáz miránk: - De ugye apus, egyszer régen Volt nekünk egy másik mamánk?

(Tokaji Nagy Irén, meghalt Budapesten 1893. március 14-én)

Komjáthy Jenő: Anyámhoz

Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje, Szivedből szeretet s élet szakad; Nappalodik a szenvedélyek éje, Meleg sugárként ömlik szét szavad. Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben, Szeretni, hinni ó, taníts meg engem! Szivedbe Isten lelke költözött... Áldott vagy te az asszonyok között! Ragyogjon arcod és ne sírj miattam! Bár most levert és bús vagyok, Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség Övedzi majd e büszke homlokot! Te csak szeress, ne legyen semmi gondod, Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod És drága könnyeiddel öntözöd!... Áldott vagy te az asszonyok között! Tenszíved az, mi téged fölmagasztal, Virágok nyílnak lábaid nyomán, Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly, Amerre jársz mint égi látomány: S hol szebb világok tiszta üdve támad, Te oda szállsz. Kivívtad koronádat, Körötted minden fénybe öltözött... Áldott vagy te az asszonyok között! Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes Szivedhez járul boldogan fiad. Szivem remeg, mert üdvössége teljes, Szivem zokog, de az öröm miatt. Ó, mert áldás nő az áldás helyén: Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én! Várnak reánk nem ismert gyönyörök... Áldott vagy te az asszonyok között!

Juhász Gyula: Hauser Gáspár

Ne nézzetek e folt hátán folt köpenyre, Valamikor rég bársonyruha volt. Fényes, finom. Az édesanyám vette, Ki arany hárfán altatót dalolt. Édesanyám hercegnő volt szegény És alkonyatkor sírva csókolt engem, Arany haj és glória volt fején. És én elvesztettem. Ne nézzetek e koravén ábrázatra, Valamikor olyan volt, mint a hó, Szelíd, finom. Az édesapám arca, Ki herceg volt, csodaszép, csodajó. Úr és beteg. Fehér kendő fején. Búcsúzó csókkal csókolt mindig engem. Úgy csókolt, mint a haldokló remény. És én elvesztettem! Most keresem a régi palotánkat És a hercegi édenkertemet. Az álmokat az arany nyoszolyában, Tört játékomat, tűnt reményemet. És dalolom az édesanyám dalát És apám csókját csókolom. Felettem Szállnak az évek s én várom tovább, Amit elvesztettem!

Juhász Gyula: Édesanyám

A Tisza partján él egy özvegyasszony; Szeméből könnyet egyet se fakasszon A nyomorúság, a gond és a bánat: Ó áldd meg Isten, édes jó anyámat! A Tisza partján él egy özvegyasszony... Tudom, hogy bút hoz néki minden alkony, Mert ő a jóság, szenvedés, a bánat: Holtig siratja édes jó apámat!

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára gondolok mindíg, meg-megállva. Nyikorgó kosárral ölében, ment a padlásra, ment serényen. Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra. Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám s a ruhák fényesen, suhogva, keringtek, szálltak a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő - szürke haja lebben az égen, kékítõt old az ég vizében.

(1934. október)

József Attila: A Dunánál

1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszin, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt - néztem a határt: egykedvü, örök eső módra hullt, szintelenül, mi tarka volt, a mult. A Duna csak folyt. És mint a termékeny, másra gondoló anyának ölén a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen és nevetgéltek a habok felém. Az idő árján úgy remegtek ők, mint sírköves, dülöngő temetők. 2 Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem. Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt, az anyagba leszálltak, mit én nem látok, ha vallani kell. Tudunk egymásról, mint öröm és bánat. Enyém a mult és övék a jelen. Verset irunk - ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem. 3 Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az. Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. Elszomorodom néha emiatt - ez az elmulás. Ebből vagyok. "Meglásd, ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak. Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős, ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős - az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik: apám- s anyámmá válok boldogon, s apám, anyám maga is ketté oszlik s én lelkes Eggyé így szaporodom! A világ vagyok - minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör. A honfoglalók győznek velem holtan s a meghódoltak kínja meggyötör. Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa - török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e multnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok! ... Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani. A Dunának, mely mult, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy hullámai. A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.

(1936. június)

Kosztolányi Dezső: Anya

Megláncoltál megint a karjaiddal, anyám, anyám. Reám raktad a gyöngeséged mázsás bilincseit. Most hordalak fájó lelkemben téged, amint te hordtál. Rád gondolok, kávédra, könnyeidre, özvegyi fődre. Veszekszem én veled és gondjaiddal, foggal-körömmel. Ha vidáman ballagnék egymagamban, mellettem lépkedsz. Első nő rég-elveszett édenemből, Éva leánya. Gyötörsz te is, áldott, s én mint gavallér, sírva szeretlek.

(1928)

Bálintffy Etelka: Piciny fiamnak

Piciny fiamnak kék szeme van, A másiknak sötét, bogár; Ez játszi, vidám, mint a tavasz, Az szenvedélyes, mint a nyár. Emebben annyi szelídség van, Amabban annyi dac, szeszély; Ez engedelmes, mint az angyal, Amaz parancsol, s mit se fél. Ez szép, mert arca szende, bájos, S mint galamb tolla, oly fehér; Az, mert szemében annyi tűz van, Arcában annyi ész, erély. És nem tudom, hogy melyik drágább, Hogy melyik kedvesebb nekem, Csak azt tudom, hogy mind a kettőt Oly végtelenül szeretem!

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét - aludj el szépen, kis Balázs. Lábára lehajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, velealszik a zümmögés - aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, -s mig szendereg a robogás - álmában csönget egy picit - aludj el szépen, kis Balázs. Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás, máma már nem hasad tovább - aludj el szépen, kis Balázs. Szundít a lapda, meg a sip, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik - aludj el szépen, kis Balázs. A távolságot, mint üveg golyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed, - aludj el szépen, kis Balázs. Tüzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka. - Aludj el szépen, kis Balázs.

(1935. február 2.)

Batízi András: A házasságról való ének.

Jámbor házasok meghallgassatok,
Tü rendeteket megtanuljátok,
És az okait meggondoljátok,
Hogy tisztetekben ti eljárjatok.

Semmi nem egyéb az szent házasság,
Hanem tisztaság és nagy jámborság.
Istentől szerzett igaz társaság,
És törvény szerént való nyájasság.

Mikor Ádámot isten teremté
Az ő képére megékesíté,
Paradicsomba őtet bévivé,
Gyönrűségbe őt behelyhezteté.

Minden állatnak már társa vala,
Csakhogy még Ádám fél nélkűl vala,
Hozzá hasonló társa nem vala,
Akkor az isten ezt mondja vala.

Nem jó embernek egyedől lenni,
De szükség neki felének lenni,
Hozzá hasonló társának lenni
Azért teremtsünk segítőt neki.

Isten Ádámra álmot bocsáta,
Paradicsomban őt elalutá,
És oldalába kezét bocsátá,
Csontját kivevé Évát alkotá.

Évát Ádámhoz az isten vivé,
És feleségűl néki jelenté.
Ádám hogy látá, ottan esmeré,
Rajta szívében igen örüle.

Legottan mondá: ez csont én csontom,
E test én testem, azért megtartom,
És férfiúból vétettnek mondom,
Azért hozzája én ragaszkodom.

Ezért szülejét ember elhagyja,
És atyját, anyját mind hátra hagyja,
És ragaszkodik feleségéhez,
És ketten lesznek egy testté vérré.

Azért nem egyéb az szent házasság,
Hanem tisztaság és nagy jámborság,
Istentől szerzett tásaság,
És törvény szerént való nyájasság.

Az házasságot az isten szerzé,
Paradicsomban szépen végezé,
Áldomásával megkörnyékezé,
Három okáért ezt bizony szerzé.

Első okáért szaporodásért,
Angyali karnak betöltéséjért,
Az szentegyháznak épüléséjért,
És magzatoknak feltartáért.

Ezért az isten őket megáldá,
Őket kedvelé és e szót mondá:
Szaporodjatok, nevekedjetek,
E széles földet mind bétöltsétek.

Másod okáért szerzé ez végre,
Az férfiúnak segedelmére,
És bánatjának könyebbségére,
Minden dolgának segítségére.

Hogy az férfiú előtte lenne,
Ő felesége mellette lenne,
És bánatjban könnyebbség lenne,
Minden dolgában segítség lenne.

Harmadszor szerzé ennek okáért,
Gyarló embernek orvosságáért,
Fertelmességnek gvülőlségejért,
Paráznaságnak távozásáért.

Azért embernek illik ezt tudni,
És félelemvel elszaporodni,
És segítséget istentől várni
Paráznaságot eltávoztatni.

Immár halljátok és megértsétek,
Tü tiszteteket ne felejtsétek,
Szükség hogy egymást tü szeressétek,
És isten, szerént együtt éljetek.

A férfiúnak ez az ő tiszti,
Ő feleségét igen szeresse,
Igaz munkával őtet éltesse,
Mint önnön magát úgyan szeresse.

Ő feleségét jóra oktassa,
Meg ne rongálja, de megdorgálja,
Meg ne útálja, inkább táplálja,
És háza népét jóra tanítsa.

Asszonvembernek ez az ő tiszti,
Hogy az ő férjét igen szeresse;
Urának mondja, őtet böcsűlje,
Néki engedjen, őtet tisztelje.

Az ő urának házát őrizze,
És morhájának gondját viselje,
Az szövést, fonást el ne felejtse,
És háza népét ő jóra intse.

Ő magzatinak gondját viselje,
Nagy szeretettel őket nevelje,
Az nagy istennek ő félelmére,
Őket tanítsa és jórá intse.

Az házasokat isten megáldja,
Eledeleket meszporítja,
És életjeket meghosszabbítja,
Szent országában megkoronázza.

Az házasokat Jézus szereté,
És az menyegzőt megékesíté,
Jelenvoltával megerősíté,
És csudájával őket segíté,

A vizet borrá mert változtatá,
És az menyegzőt megvígasztalá,
Az házasoknak azt bizonyítá,
Hogy őket bizony megvígasztalná.

Most is minékünk csak ő segítőnk,
Az házasságban édes éltetőnk,
Ördög mérgétől ő védelmezőnk,
Ördöngösségtől csak ő megmentőnk.

Bódogok azok, kik istent félik
Ez igaz hittel kik őtet veszik,
Parancsolatját nékie teszik,
Kezek munkáját igazán eszik.

Jól lészen dolgod te istenfélő!
Kézimunkával igazán élő,
Te feleséged hozzád illendő,
Házadban lészen mint termő szőlő.

Az te fiaid felnevekednek,
Asztalod környűl letelepednek
Mint szép gyermekded olajfa vesszők,
Az igaz hitben felnevekedvekek.

Ekképen embert megáld az isten,
Ki féli őtet minden időben,
Mint az szent Dávid az zsoltár könyvben
Szépen megírta ő énekében.

Megáldjon téged az kegyes isten,
És örögbítsen az igaz hütben,
Hogy fiaidnak lássad fiait,
Keresztyéneknek nagy békességét.

Ezeket szerzé szépen versekben
Batízi András egy jó kedvében,
Születet után ennyi időben,
Ezerötszázban és negyvenhatban.

Gyöngyössi János: Egy ifjú legény barátomnak v. m. uramnak köszöntésére

Ifju-legénységben mi haszon? de van a feleségben.
Tégy feleségre, Mihály, szert; te magadra ne hálj.
Célja ha csak vénség, be sovány az az ifju legénység!
Szebb konc van s csupa háj egy feleségbe, Mihály!
Nem tereh, boldogság az okos szép asszonyi fogság,
Íly kalodába, Mihály, lábadat addsza, megállj!

(Mihály napján, 1781.)

Kosztolányi Dezső: Leány

Ó, bánatom, te édes fiatal lány,
ki ittmaradtál vélem egyedül,
leányos bánat - vérszegény és halvány,
légy regemondó szebb idők felül.

A bánat: az leány. Leány: a bánat.
És lány az anyja, az öröm, a csók.
Légy mása most szép és gonosz anyádnak,
ki tégedet - és engem - elhagyott.

Letört apád szeresd. És ülj szegényes,
magányos abroszomhoz bús ebédhez,
s legyen szavad futó anyád szava.

Ártatlan álma bűnös életemnek:
vezess, vezess. És én is majd vezetlek,
mint tiszta lányát egy deres apa.

(1910)

Réthy László: Az én pesti családom.

A muzeum mögött négy szeglet
Határol egy területet,
Amelyen folyik napi életem
S e kis világ ma már elég nekem.

Reggel, ha szobám elhagyom
Első a sarki "Balaton";
S ha elolvastam több lapot:
A hivatalba ballagok.

Utközben két koldusnő vár,
Mindketten rég ismernek már,
S ölükben kicsi gyerekök;
Tapsolnak mindig ha jövök.

Egyiknek ajka behasitva,
Gyöngy-fogacskáit csucsoritja,
S nekem szegény oly szépnek látszik,
Ha pufók képén öröm játszik.

Másik sarkon féllábu vén,
A kalapját nyújtja felém,
S a vak asszony kezét érintve,
Tudja, hogy én állok előtte.

S a muzeum-kertben a fákon,
Guggol a sok veréb az ágon:
Tűrve a szegény "bohém" sorsát,
S kapnak egy-két marékkal morzsát.

S így telnek lassan a napok:
Istenem, mily gazdag vagyok!
És boldog az egész napom,
Ha kenyerem megoszthatom.

(Budapest, 1910. április 8.)

Nem csak a szerencse vak, többnyire azokat is elvakítja, akiket kegyeibe fogad.

Marcus Tullius Cicero

A siker egyszerűen csak szerencse kérdése. Kérdezz meg egy sikertelent!

Earl Wilson

Akkor jó embernek félben szakasztani dolgát, mikor még szolgál a szerencse.

Faludi Ferenc

Meglátogatsz-e még egy röpke percre, borongó kedvem rózsaszínre festve, utolsó álom, haldokló szerencse?

Kiss József

Véletlen(ség), fn. Változhatatlan természeti törvények hatására bekövetkező elkerülhetetlen esemény.

Ambrose Gwinnett Bierce

A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterő, képzelőerő, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyőzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bőrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.

Radha Soami

Minden, mi keletkezik, megérdemli, hogy tönkremenjen.

Johann Wolfgang von Goethe

Nincs korunk emberének más választása, mint a tagadás struccpolitikáján, a babonák ostobaságán vagy a miszticizmus ködén át való botorkálás? A felvilágosult eszmék sugallta büszkeség a légies pókhálóhoz hasonlóan szétfoszlik, ha küszöbön áll a halál?

Georg Klein

30-ig hevít a nő; azután a bor; azután a kemence sem.

Móra Ferenc

Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.

Gabriel García Márquez

Nem abban van az élet mértéke, hogy mekkorát tud kérdezni az ész, hanem abban, hogy milyen nagyot tud felelni a szív.

Charles Dupoint

Megismerni és szeretni egy másik lényt: ebben áll minden bölcsesség veleje, gyökere és forrása.

Evelin Vaugh

A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia.

Mahatma Gandhi

A szerelem elűzi az időt. Az idő a szerelmet.

Annie Girardot

A szerelem olyan, mint a fa: magától növekszik, mély gyökeret ereszt egész valónkba és gyakran tovább zöldül a szív romjain. Victor Hugo

Csak szeretve tanulunk meg szeretni. Doris Murdock

Szeretni valakit az több, mint egy erős érzés: az döntés, ítélet és ígéret. Erich Fromn

Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök. Reményik Sándor

A kalap az a kreáció, amely sohasem megy ki a divatból: évről évre ugyanolyan nevetséges. Fred Allen

A méz tömény napsugár, sűrű cukor, kacagó szeretet. Böszörményi Gyula

A Tavasz kiszabadítja a virágokat, hogy színesre fessék a nevető földet. Reginald Heber

Erdőt, hegyet, tengert, folyót, kék cinkét, csecsemőt, ha láttam, lelkem csak azt mondogatta: milyen szép az Isten! Zelk Zoltán

Ungvár-Németi Tóth László: A sok barát

Szükség szerez, szükség csinál, Szükség tanít barátokat, `S szükség szerént kell a` barát, Asztal barát, és pénz - barát; Születetés-barát, `és fény - barát; Nemzet-barát, és honn-barát; Tudomány-barát, és hír-barát; Szégyen-barát, és kár-barát, `S a` mennyi szükségünk vagyon, Mind annyi féle a barát. -

Ungvár-Németi Tóth László: A` házat építő Socratesz

Köz a` baráti név; de ritka a barát. Midőn ama` nagy Socratesz, (kinek dicső, `S örök nevéért meg halálát is örömest Ki állanám) egy kis házat csináltatott, Kérdé valaki az ottan elmenők közül: Ugyan, - hogy építsz olly nagy ember, illy piczin Házat? Jaj! úgy mond Socratesz, aza bölcs öreg, Csak ez lehetne jó barátokkal teli.

Kis János: A barátság

Ti, legszebb órái lefolyt életemnek, Kik hű barátokat adtatok lelkemnek, Mikép rajzoljalak tábláján szívemnek? Titek áldlak, míg foly egy cseppje véremnek! Tinéktek köszönöm legszebb napjaimat, Mellyek felderítik setét óráimat. Ti gyújtjátok bennem szentebb szikráimat, Mellyek lelkesítik nemesb munkáimat. Barátság! dicső szó, szent hangzat fülemben! Te légy géniusom minden lépésemben. Emelj fel karoddal porba-esésemben, Ha te viszsz, részem lesz halhatlan érdemben.

Orczy Lőrinc: Szerelem és bor

Tudod-e, jó pajtás! miben áll boldogság? Vagy hol találtatik a kedves múlatság? Nincs a cifra várban, nincs a nagyságoknál, Sok cselédű pompás főméltóságoknál. Ott nincs, hanem vagyon, hol kicsiny zörgéssel Élnek az emberek egy szeretett széppel. Mi kell ehhez egyéb, hanem egy jó barát, Ki víg kedvvel reám köszönje poharát. Hát ha hunyorított szemtől távol esvén Cicámat oldalom mellé leültetvén Mézes máli mustot tölt mázos kupában, Nemde boldog vagyok, mint császár Kínában; Esküszöm az égre, Babuskám, szeretlek. Esmérd meg szívemet, hív lészek, míg élek. Bár messék el Párkák életem fónalát, Adsza kacsót, íme, tartsuk a parolát, Nem akarom, éltem hosszúra terjedjen, Mit használ, hogy hajam ősszel keveredjen. Szerelem s jó barát nélkül az öregség, Unalmas, szomorú keseredett vénség; E kettő érdemli ugy-e az életet? Adjál, pajtás! adjál igaz feleletet.

Petőfi Sándor: Gyertyám homályosan lobog...

Gyertyám homályosan lobog... Magam vagyok... Sétálok föl s alá szobámban... Szájamban füstölő pipám van... Multam jelenési lengenek körűlem... Sétálok, sétálok, s szemlélem A füst árnyékát a falon, És a barátságról gondolkodom.
	(Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

Katona József: Barátomhoz

Róllad emlékezek reggeli első elmélkedésimben - róllad gyűlnek ezek estveli vég elcsendesedésimben! - - Te, kivel a Schillereket csodálván, a hét egeket befogni erőlködék. - Emlékezel-e te felőllem? ha néha szemeidbe tűn a szép Nap kelete: oh, ha nem, ébredj fel ez egy-két betűn! Nekem minden Napnyugot Zephire igy susogott: a Lélek nem változik.

Gyöngyössi János: Egy ifjú legény barátomnak v. m. uramnak köszöntésére

Ifju-legénységben mi haszon? de van a feleségben. Tégy feleségre, Mihály, szert; te magadra ne hálj. Célja ha csak vénség, be sovány az az ifju legénység! Szebb konc van s csupa háj egy feleségbe, Mihály! Nem tereh, boldogság az okos szép asszonyi fogság, Íly kalodába, Mihály, lábadat addsza, megállj!
	(Mihály napján, 1781.)

Palágyi Lajos: Költők és műértők

Poéta az van itt temérdek, Csak műértő kevés e honban. Volna csak sok műértő lélek, Kevés poéta volna nyomban.

Réthy László: Isten képe.

Hatodnapon teremte Isten embert, Mint Mózes első könyve mondja: Saját képére! s aztán megpihent, mert A nagy probléma meg volt oldva. Saját képére? - Különös, hiszen ha Végignézzük az emberfajokat, A fehértől a koromfeketéig Egymásmellett van minden változat. Az igazi melyik hát - amely joggal Hivatkozhatik Isten képire? - Olyan kérdés ez, melynek sohasem Juthatnak el a - végire. De ha a tételt megforditjuk: - Az ember alkotta meg Istenét! Megértjük, mért volt fehér Jahve És mért imád a néger feketét? Az Isteneszmének az ember Amilyen maga, olyan színt ád, Amilyen saját lelke, lénye: Hisz’ magáról veszi a mintát! Ha ember helyett a világon, Más állatfaj volna a vezető, Isten képét minden bizonnyal Úgy festenék, amilyen ő. Ha a madár volna e sorsban, Azt mondaná, ha a nap fölkel: A láthatáron égi Isten Arany páva alakban jő fel. Ha pók volna szellemfölényben: Órjás póknak képzelné Istent, Ki hálójával tartja össze Az Eget, Földet, a nagy Mindent! S ha szarvasmarha volna az, ki Megértené a Mindenséget: - Egetrázó múúú! ünnepelné Az aranyszarvú istenséget!

Zemplényi Árpád: Szonett a "karthágó" emlékkönyvéből

Szél Kél, Port Hord. Mord Fél Bort Kér. Por, Bor Jó, Mór Jól Ró. Megfejtés: Szomjas betyár bemegy a csárdába, Bort iszik ott Móricnál rovásra.

Ungvár-Németi Tóth László: A` béna

Berki szeret tánczolni; pedig minden ki kaczagja, Hogy roszszúl tánczol, `s nem tud ugrálni szegény. Én magam is nevetem; de nem azt, hogy nem tud ugrálni, Nem! hanem azt, hogy ugrik, bár csupa béna szegény. -

Édes Gergely: Bűztül üdült s füsttűl ürült tüzű szűzrül

Szűz! űzfűz fűlt bűz? - űzfűz füt, füstül ürült tűz? - Szűz bűztűi szűkülj, tűrj, sürü tűztül ürülj. Értelmesben Mely orcádon ki üt, nemde nem óh szép szűz! Üzfűz téged az a füst nélkül való tűz? - Szép szűz! kérlek, hogy tűrj, s hogy magad megbecsüld S a rút buja tűznek még bűzit is kerüld.

Édes Gergely: Szőr köntöst öltő bölcshöz

Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts: Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj. Úgy kurucúl bút futsz, úgy rút bún túl kurucúl jutsz; Ugy múl rút hurutunk, s burkusul uccu! futunk. Értelmesben Te ki bölcs vagy, ne vágyj pompás köntösökre Se felettébb való bolond örömökre. Se szomorú sorsod közt kétségbe ne ess Minden jót Istentől kérj, hogy boldog lehess. Úgy minden szívfojtó eseteken túl jutsz S ellenségeiden vitézül által futsz.

Édes Gergely: Oly sokszor nyomorgó okosról kit víg hír dícsír

Óh okos! óh nyomorogj; dolgodhoz fontos okon fogj, Jót gondolj; jót szólj; sok gonoszoktol oszolj Igy kiki, mint hív szív, mint tisztit is írni kinyílt mív, Dícsír s így víg hír nyílni, viritni kiír. Értelmesben Te a ki okos vagy, ámbár mint nyomorogj, De illő, munkádhoz hogy mindég bölcsen fogj. Soha ne zúgolódj, se gonoszt ne gondolj, Gonoszt ne szólj; sőt még színétől is oszolj. Minden hív szív így fog téged megdícsírni, S eltörölhetetlen betűkkel kiírni.

Kisfaludy Károly: A barátsághoz.

Egek legszebb szüleménye, Csak jobb lelkek érzeménye, Oh drága hiv barátság! Nálad nélkül gyászos éltünk, Soha nem teljes örömünk, Nem édes a boldogság. A sziv nehéz gyötrelmének, Búvának és sérelmének Föllegét elszéleszted! És az élet boldogságát, Már hervadozó virágát Gyámolitva éleszted. Minden nemes, magas, jó, szép Általad csak egészen ép, Mert az érzést neveled, És az élet fogházán tul A sors nehéz vaskarjábul A lelket fölemeled. Az ember minden érdemét, Neked köszöni kellemét, S mint a hajnal harmatja A száraz földet viritja, A lelket is ugy inditja A barátság malasztja. Ha ifjuban a szerelem, Ez ártatlan gerjedelem Legelőször lángot vet, Kétszer boldog, midőn látja: Vele érez hű barátja, S szerencséjén részt vehet. Lenyomva a sors kezétől, Megbántva az emberektől A jobb ember sanyarog; Átkozza bus születését, Kinos számkivettetését, Léte alatt csikorog. Könnye kenyerét áztatja, Villám éjjelét mutatja, Már-már bedől sirjába: De rátalál barátjára. Felejtkezik fájdalmára, Felvidul hiv karjába`. Boldog, kiben uralkodik, Kebelébe bezáródik E szent s tiszta indulat! Ballagjon ő a sors jobbján, Vagy szerencse kinzó balján, Végre talál nyugalmat. Az élet nagy örvényében, Ezerféle veszélyében A barátság maga áll, Mint a habzó tengerekben, Az orditó fergetegben Egy erős, magas kőszál. Örömének virágai, E szent frigynek szép napjai Soha el nem hervadnak, Rózsaláncza s kötelei Két szép szivnek bilincsei Soha el nem szakadnak. Sem az idő vasfogával, Mindent duló hatalmával Változást benn` nem tehet; Sem a hideg sir félelme, Rettenetes ijedelme Akadálya nem lehet. Boldog, a kit életében, E világ nagy tengerében Az örökös végezet - Hogy életét szerethesse, Rendült sorsát kedvelhesse - Egy rokon szivhez vezet.

Bessenyei György: Barátság

Ha feltaláltatik köztünk a barátság, E földön egészlen egy kicsiny mennyország.
	(Hunyadi László tragédiája, 1772)